
Októbertől sok szeretettel várjuk a meglévő csoporttagjainkat, valamint új tagok is csatlakozhatnak.
Hogy többek között miért is érdemes Klub tagnak lenni
„Néphagyományunk generációkon át, a közösség tudásának legjavából, évszázadokon át csiszolódott és formálódott azzá, ami. A népi hagyományok megismerése és gyakorlása révén olyan komplex eszköz- és tudástárat kaphatnak a jelentkezők, amely a testi- lelki- szellemi fejlődésük mellett, a szociális készségeik kibontakozását is támogatja.” (Tálas Ágnes)
A népi játékok, a népzene, a néptánc, a drámajátékok fejlesztő hatást gyakorol többek között a ritmus és zeneérzék, test- és mozgáskoordináció, a téri tájékozódás, testséma, a keresztcsatornás működésmódok, beszéd- és szociális készségek, a memória, a feladattudat, a feladattartás, a versengés területeire.
A csoportok kialakítását és a foglalkozások időpontjait a pénteki megbeszélésen részletezzük.
Minden csoportnak saját neve, csoportvezetője és művészeti vezetője lesz