Kultúr Mozaik 2024 – Évzáró és kiállítás
Június 10. és 15. közt a klub számára két esemény is lezárta a klub 2023/2024-es munkásságát.
Június 13-án és 10-én, klubunk összes csoportja bemutatta az előző évi tevékenységét és gyümölcseit.
Első fellépő csoportunk a Lángocska néptánccsoport volt. Ezúttal Szent Gergely doktornak – délalföldi táncokat adtak elő. Ezúttal is részt vettek a Kőketáncon, ahol bronz minősítés értek el. Részt vettek emellett még a XVIII. Gyermek néptánc és népművészeti fesztiválon Péterrévén. A koreográfusuk, művészeti vezetőjük Kiss Zsélykó Zsiga, Csoportvezetőjük Kovács Edina volt.
Fiatalabbik énekkarunk a Boróka lépett ezután a színpadra.Kovács Blanka készítette fel őket, nemcsak a mai estére, hanem a legutóbbi SzóljSíp, Szólj! népzenei vetélkedőre, ahol ezüst minősítést kaptak teljesítményükért. Előadásukban perkátai mezőföldi dalok hallhattunk.
Utánuk következett a Cselefendi néptánccsoport, amely a klub legújabb csoportja, mely idei évadban kezdte meg munkásságát. A csoportot óvodás lányok és fiúk alkotják. Részt vettek a „Kőketáncon”, ahol ezüst minősítést értek el. A csoport galgamenti játékokat fog bemutatni. Felkészítő tanáruk Lázár Rajda Karolina, Csoportvezetőjük Lázár Violetta.
A játékot ismét ének váltotta fel, ugyanis a Csalogány asszonykórusnak az idei év is mozgalmas volt. Vajdaság különböző települései mellett felléptek az Adán megrendezett XLVII. Durindón, illetve itt településünkön is szinte minden egyes nagyobb ünnepségen derekasan helyt álltak. Kupuszini népdalokat tanultak, művészeti vezetőjük Kovács Blanka volt.
Utolsó előtti fellépőink a Liliomfi növendékek voltak, akik a Kis szörnyek nagy gubancban című darabot adják elő. Nemrégiben a Weöres Sándor bácsfeketehegyi gyermekszínjátszó- és műhelytalálkozón arany minősítést és a találkozó legegyedibb humorú előadásának különdíját is megkapták. Ezzel párhuzamban részvételt nyertek az azonos nevű Találkozó Országos szintjére, ami idén Debrecenben június 7-8.-án volt esedékes, ahol nagyszerűen teljesítettek. A darabot rendezte: Tóth Dániel, Koreográfusuk: Ladisity Nóra
Utolsó fellépőnk pedig a Mandragóra csoportunk volt. Annak ellenére, hogy nem vesznek részt aktívan a hagyományápolásban, ugyanis ők felelnek azért, hogy a közösségi oldalainkon naprakészen követni tudják híreinket, eseményeinket és tevékenységeinket. Az idén egy új projektbe kezdtek bele, melynek címe a „Hagyományőrzők az időn túl”. Ez a dokumentumfilm-sorozat a Klub történetét mondja el több epizódon keresztül. Az első epizódot már megtekinthetik a weboldalunkon és youtube-csatornánkon, ahol a klub alapításáról mesél Füstös Illés, a klub első elnöke. Egy részletet vetítettek le a következő epizódjukról, melynek az aratóünnepség lesz a témája. A videót megtekinthetik a főoldalon, valamint a facebook oldalunkon.
Külön köszönet a Tulipán kézimunkacsoport tagjainak. hogy elkészítették a hátteret az előadásra.
A teljes műsor videófelvételét megtekinthetik itt
Folytatjuk a második eseményünkkel, amely nem más, mint az ASzakkör 2023/24 kézimunkakiállításunk.
A Tulipán kézimunkacsoport, valamint az idei ASzakkör csoportok munkáit tudták megtekinteni jún. 10. és 15. közt a szenttamási kultúrotthon kiállítótermeiben. Az ASzakkör munkák hímzés, gyertyaöntés, mézeskalácsdíszítés, valamint gyöngyfűzés technikákat mutattak be az ellátogatók számára.
Itt is szeretnénk még egyszer megköszönni mindenkinek, hogy jelen volt ezen az eseményen támogatni bennünket, valamint, kedves klubtagok, nélkületek ez az egész nem jöhetett volna létre, így köszönjük az egész éves odaadó és kitartó munkátokat, valamint reménykedünk abban, hogy jövőre még nagyobb számban tudjátok majd bővíteni kultúránkat.
Köszönjük még a Magyar művelődési Intézetnek, az ASzakkörnek, a Csoóri Sándor alapnak, a szenttamási kultúrotthonnak, Szenttamás község önköormányzatának, a Magyar Nemzei Tanácsnak, a Bethlen Gábor Alapnak, A Csoóri Sándor alapítványnak, valamint a Vajdaság Autonóm Tartománynak, hogy közösségünkben fejlődjön a kézművesség és azt, hogy megőrizhettük ezen hagyományokat ilyen módon.