Megkezdődtek az előkészületek a „Liliomfi” növendékcsoportban
Megkezdődtek az előkészületek a Hagyományápoló klub „Liliomfi” növendékcsoportjában. Új színdarabbal készülnek, illetve néhány új taggal bővült a csapat. Idén Német Ervin által összeállított Janikovszky Éva szövegekből álló „Úgy volt” című darabot készítik a nagyközönségnek. A rendező Robotka István, ő tanítja meg a fiatalokat a színészet titkaira, valamint, hogy hogyan lehetnek hitelesek és remekek a színpadon. A növendékek megtanulják hogyan kell a szerepbe beleélni magukat, a karaktereket elsajátítani. Blazsanyik Zsaklina, mint segédrendező foglalkozik a gyerekekkel. Robotka Angéla, mint koordinátor vesz részt a próbákon. A fiatalok játszva és jókedvűen vesznek részt a próbákon, és élvezik a közös munkát. A nagyobb „Liliomfi” csoport márciusban mutatta be az előadását, Roboert Tomas „Szeressük egymást gyilkosok!” című darabját zárt körű közönségnek a korlátozások miatt, de lehetőleg már a Vajdasági Magyar Amatör Színjátszók Találkozóján is bemutathatják az előadást.
Ellátogattunk a kisebb csoporthoz, hogy lássuk, náluk hogyan néz ki egy próba. Ekkor még a szöveggel és a karakterekkel ismerkedtek.
Robotka Angéla mesélt színész csoportról.
„A kis „Liliomfi” csoport már annyira felcseperedett, hogy egész utánpótlása lett a nagy „Liliomfinak”, és nagyon ügyesek ezek a tizenkét éves lányok. Sajnos a fiúk most még nem vállalkoznak, nem tudom miért idegenkednek ettől, hisz nagyon jó önismereti és nyelvi gyakorlatok vannak, amik mind a hasznukra válhatnak. Vannak olyan gyakorlatok is, amik építik a személyiségüket és jó társalkodási lehetőséget adnak a fiataloknak. Az idősebbekkel sok helyre utazunk, hisz egy három felvonásos előadás egy egész estét betöltő program. Vendégszerepelni egy olyan darabbal tudunk menni, ami egy egész estét betölt, azonban a fiatalokkal általában félórás drámajátékot készítünk, ami csak része lehet egy műsornak.”
„A drámatárban úgy van leírva a színdarab, hogy ez egy lányok-fiúk viszálya. Az ő konfliktusuk egy iskolai szünetben. Közben, mivel mi most csak lányokkal rendelkezünk, akkor egy picit átalakítottuk ezt a darabot úgy, hogy jobban azt mutatjuk be, hogy a lányok, hogyan szeretnének udvarlót találni maguknak és kibeszélik azt, hogy a fiúk milyenek és milyen bután viselkednek a lányokkal.”
A csoportban nagy figyelmet fordítanak arra, hogy senki se sértegesse a másikat, senki se legyen kiközösítve vagy kinevetve, illetve hogy mindenki jól érezze magát és el tudjon lazulni.
Bakos Dorinával beszélgettünk, aki már lassan négy éve tagja a színészcsoportnak.
– Mi az, ami miatt már ennyi éve tag vagy, mi tetszik és mivel készültök idén?
„Szeretek színészkedni és szeretem magam megmutatni a színpadon, hogy mire is vagyok képes.”
Idén az „Úgy volt” című előadást készítjük, amivel készülünk a találkozóra.
Az átlag korosztály 12-13 év. A tagok korukhoz megfelelő színdarabokat készítenek el és színpadra visznek.
Ric Linda szintén csoporttag, már két éve.
„Szeretek idejárni, mert jó a társaság és amiatt is, mert szeretek színészkedni”
– Mi a véleményed az idei előadásról és milyen szerep jutott neked?
„Nekem nagyon tetszik, épp hozzánk illő a darab és hiszem, hogy jól elő tudjuk adni. Az előadásban egy olyan lányt játszok el, aki egy kicsit fárasztó és sokat beszél.”
Sajnos eddig nem sok fiú jelentkezett, de nagy szükség lenne rájuk és igérem, hogy nem bánják meg a részvételt, hisz sok élményt és tapasztalatot fognak szerezni.
Balzam Boglárka már két éve a színpadon szerepel.
– Mi az ami felkeltette az érdeklődésed a csoport iránt, mi az ami tetszik?
„Tulajdonképpen az, hogy jó a társaság és nagyon jó rendezőnk van, nagyon jól feltud minket készíteni. A darabbal nagyon meg vagyok elégedve, nekem nagyon tetszik, a próbákat pedig az befolyásolja, hogy milyen nehéz épp az adott szöveg, de már egy összeszokott csapat vagyunk.”
Az előadást szorgalmasan készítik, hiszen már jövő hónapban, Bácsfeketehegyen előadják a Gyermekszínjátszók Találkozóján.
Süge Zsófia, aki már lassan három éve tagja a csoportnak, akit szintén a társaság, a színdarabok és maga a szereplés volt az, ami lekötötte.
„Mikor tag lettem, akkor mi még kisebb korosztály voltunk, és még mese jellegű szövegeket adtunk elő, de most már inkább kamaszoknak való darabokat dolgozunk fel és adunk elő. Régebben a „Grafallót” adtuk elő, ami teljesen más volt, mint a mostani darab. Ott állatok voltunk és egy tanulságos mesét adtunk elő.”
A fiatalok nagyon szeretnek színpadon szerepelni, ez teszi boldoggá őket.
Füstös Zsófia, aki szintén két éve csatlakozott a társulathoz, a táborokról és a kirándulásokról beszélt, aminek te is részese lehetsz, ha csatlakozol a Hagyományápoló klubhoz.
„Két éve Jánoshalmán voltunk táborban, ami szuper volt. Nagyon jól éreztük magunkat és ismét megyünk, amint a helyzet megengedi. Már a táborok miatt megéri tagnak lenni, tényleg egy élmény. Most, június 22-től 27-ig, szintén Jánoshalmára megyünk. Általában évente legalább egyszerr megyünk kirándulásra vagy táborba, de vendégszerepléskor is sok élményt szerezhetünk.”
lletve nem utolsó sorban beszélgettünk Fodor Dorinával, a csoport egyik legújabb tagjával.
„A barátaimtól tudtam meg, hogy van a színész csoport, illetve a hirdetést is láttam, hogy szeretettel várnak új tagokat, és úgy gondoltam, hogy eljövök.”
A színészcsoport lehetőségeket ad a továbbiakban, sokan új dolgokat fedeznek fel magukban, ami előreviszi a pályaválasztásban, például Blazsanyik Zsaklina, aki Szegeden, a drámatagozatra szeretne felvételizni, illetve ifjabb Robotka István, aki részt vett a Tanyaszínház munkájában és megtapasztalhatta azt, hogy milyen a hivatásos színészekkel együtt dolgozni.
Az új tagokat mindig szeretettel várja a „Liliomfi” kis- és nagycsoportja is. Ha fiatalabb korosztály is szeretne színpadon szerepelni, őket is szeretettel várják, akár egy harmadik csoport tagjaiként. Az ajtó mindig nyitva áll az érdeklődőknek, és nem kell feltétlenül a „reflektorfényben” állni, hisz a színészek mellett még nagyon fontosak azok az emberek is, akik a zenéért, a fényekért, a ruhákért vagy esetleg a sminkért felelnek és persze a súgók is kihagyhatatlanok, akik nélkül nem valósulhatna meg a színdarab. Eljöhetnek szórakozni és társalogni. Többször volt arra példa, hogy, aki technikai munkatárs volt és vonakodott a szerepléstől, az a próbákon való részvétel után már szerepelt az előadásban.
Szeretettel várunk mindenkit, korosztálytól függetlenül!
Legyél te is tag!