Hagyományos aratóünnepség
Első alkalommal 1997.-ben került megrendezésre, a Füstös Illés tanyájához tartozó búzaparcellákon, aki megálmodta az eseményt, akkoriban a klub elnöke volt, és a klub alapítója is. Vajdaság minden részéről több mint 20 csapat képviseltette magát. Az aratás mellett a klub ebédet és zenét is biztosított az aratóknak és a kilátogató vendégeknek. Az ebéd előtt a szenttamási plébános kenyeret szentelt. A felnőtt vendégek részére különféle népi ügyességi versenyeket is szervezetek.
Az évek során több helyszínen is lezajlott az esemény, mint például a lóversenypályán, a keverőben, és a tuki Brasnyó tanyán is.
Napjainkban a csapatok száma változó, viszont az esemény jellegzetsségei megmaradtak, a gyerekek részére pedig több foglalkozást biztosítottunk, mint a kézműves foglalkozások, és már részt vehetnek a népi ügyességi játékokban, amelyek közé tartozik a zsákbanfutás, kötélhúzás, csizmadobálás és a tyúkfogás.
A klub minden csoportja képviselteti magát a kultúrműsoron belül.