Liliomfi-színjátszócsoport

A Hagyományápoló klub keretein belül 2017-ben alakult meg a Liliomfi színjátszó csoport, akkori csoportvezetőjük Robotka Sarolta. A csoportot középiskolások és egyetemisták alkották, minden évben bővülő színészgárdával. Előadásonként 10-20 tagú a csoport, amelybe leginkább a színészek tartoznak, emellett még súgók és technikusok is erősítik a csoportot. Előadásaink már többször is részt vettek a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján, ahonnan alkalmanként több díjjal is távoztunk. Ez mellett még rengeteg vendégszereplés és kiselőadás is bővíti repertoárunkat és tapasztalatainkat. Rendszeresen kivesszük a részünket a Hagyományápoló Klub minden tevékenységében. Állandó rendezőnk id. Robotka István.

Első előadásunk a ” Vásári komédiák ” volt, id. Robotka István rendezésében, amely 5 rövidebb vásári komédia jelenetből állt. A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján (VAMASZT) kívül még sok helyen vendégszerepeltünk, mint például Jánoshalmán, Temerinben, Adán, Zentagunarasban, Törökbecsén, Keviben és Vajdaság más településein… Abban az évben a találkozó Kikindán került sorra, ahonnan  6 díjjal tértünk haza.

─ GARAY BÉLA díj a közösségteremtő tevékenységér

Második nagy előadásunk Szigligeti Ede „Liliomfi” című komédiája, amely szintén részt vett a VMASZT találkozón, Kupuszinán, és vendégszerepelt még Szabadkán, Bezdánban, és többször került előadásra Szenttamáson. Harmadik előadásunk Robert Thomas ” Szeressük egymást Gyilkosok ” című krimikomédiája volt 2 felvonásban, amit a Covid-19 okozta korlátozások miatt 2 év után csak 2021. februárjában tudtuk bemutatni korlátozott körülmények között több alkalommal. Szintén a Covid-19 helyzet miatt elmaradt két találkozó, és sajnos vendégszerepléseket sem tudtunk vállalni eddig.

„Szívesen jövünk ha hívnak”

Mondja a csapat és várja megkereséseket.

2021 óta létezik még a Liliomfi növendékek csoport is, melybe általános iskolások tartoznak. Első rendezőjük Robotka István volt, kivel az évek során feldolgozták a Julia Donaldson: A Grafalló c. mesét, valamint A Ludas Matyi mesék variációit Fazekas Mihály meséje alapján.  2023-tól új rendezővel dolgoznak, aki Tóth Dániel, hivatásos színész, kivel 2023 és 2024 során a Kis szörnyek nagy gubancban c. horror – komédiát dolgozták fel, melyet a rendező írt. Legjelentősebb eseményük a bácsfeketehegyi Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó, melyen 2024-ben arany minősítést értek el, amellyel párhuzamosan részvételt nyertek az azonos nevű országos találkozóra, amire Debrecenben kerül sor.

Jelenleg (2024) a Liliomfi növendékek csoport aktív. Csoportvezetőjük Zsellér Martin.