

Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja
1996-ban alakult meg, de csak 1997. februárjában sikerült bejegyeztetni. Már 1996-ban megindultak a klub máig állandó tevékenységei, amelyek a szenttamási magyarság hagyományait hivatottak fenntartani.
Az első években Füstös Illés (az első elnök) házában tevékenykedtek, majd később, a 90-es évek végén béreltek külön épületet a szenttamási önkormányzattól, ahol a klub jelenleg is működik (19 október u. 68). Az új épület több lehetőséget biztosított a programok bővítésére. Az első nagy rendezvényre 1996 nyarán került sor, ez a hagyományos aratás volt. Ezt követték a kézimunka és kézműves kiállítások, népzenei fesztiválok, bálak, régi mesterségek téli tábora, teadélutánok és egyéb rendezvények. (bővebben a rendezvényről az események fül alatt olvashatnak). Kineveltünk több kézműves mestert, akik ma már az egész Kárpát-medence területén elismertek.
A klub már az alapítása évében több csoportot ölelt fel. Ezek pedig: néptáccsoport, népi zenekar és népdalkórus, kézműves és kézimunkacsoportok.
A munkánkat csak kétszer kellett felfüggeszteni, 1999-ben a NATO bombázása idején és 2020-ban a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli helyzetben. Ebben a 2 évben a klub tevékenysége teljesen leállt, viszont mindkét esetben hamar talpra tudtunk állni.
Tagságunk folyamatosan volt és ma is fiatalodik, nem beszélve a gyarapodó fiatal kézművesek és mesterek számáról. A 90-es évektől évente több mint 100 tagot számlálunk, így kimondhatjuk, hogy Szenttamás területén mi vagyunk a legnépesebb és legaktívabb magyar egyesület.
Elnökeink:
- Füstös Illés
- Kolenák Ibolya
- Teleki Zoltán
- Forgács Ibolya (2015-2019)
- Robotka Angéla (2019-napjainkig)