A járványhelyzet miatt kevesebb fellépéssel ugyan, de mozgalmasan telt a Csalogány énekkar éve: az áprilisi felkészülés után az asszonyok dél-alföldi népdalcsokrukkal egészen Sajószentpéterig eljutottak. A betanulás után a 25 fős kórus mondhatni bejárta az egész Vajdaságot: a szenttamási Traktorfesztiváltól, Aratóünnepségtől kezdve, a törökfalui Kukoricatörő Versenyen át a doroszlói búcsúra is eljutottak. De részt vettek Péterrévén a Nagycsaládosok Egyesületének Szent István-napi rendezvényén is, ahol gyermekek tucatjai előtt énekeltek. Mindemellett a szenttamási katolikus templom szentmiséin, templomi ünnepségeken is aktív résztvevők, legyen szó éneklésről vagy a közösség építéséről. A kórus 25 fősre bővült időközben, akik közül – egészségi állapotuknak megfelelően – változó létszámban vettek és vesznek részt a kiruccanásokban, fellépésekben.

Legtávolabb a magyarországi Sajószentpéterre jutottak el idén is az Összetartozás Napjára augusztus 16-án, ahová az Összefogással Sajószentpéterért Alapítvány meghívásának eleget téve, fáradtságos utat megtéve jutottak el kilencen a Csalogány énekkarból. A kórusba egy „kakukktojás” is került: Vörös Gábor az Újvidéki Rádió munkatársa is csatlakozott több ízben dalos asszonyainkhoz és 15 évnyi kihagyás után is remek népdalénekesnek bizonyult. A magyarországi látogatás alkalmával ő volt asszonyaink kalauza. Az idei esztendő célkitűzése is megvalósult a Törökbecsén megrendezett Durindón, ahol a Csalogány énekkar megmutathatta a nagyérdemű előtt énektudását.

Természetesen mindez nem valósulhatott volna meg külső támogatás hiányában. A magyar Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által indított, és a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubját már több ízben is támogató Csoóri Sándor Alap idei forrásaiból az asszonyaink új fellépőruhában díszelegtek a színpadokon, továbbá a felkészítő tanár Kovács Blanka honoráriumát is a programon keresztül finanszírozhattuk.

De az évnek koránt sincsen vége! Csalogányaink sok szeretettel várnak mindenkit november 28.-án este a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása templom kertjében az Advent első vasárnapjának gyertyagyújtására, ahol templomi énekekkel szolgálnak az egybegyűlteknek.

A jövő év kapcsán pedig bizakodnak, hiszen lelkesedés, jó kedv és a kitartás a Csalogány énekkarban továbbra is töretlen.