Ezúttal moholi meghívásnak tett eleget a Hagyományápoló Klubunk Csalogány Asszonykórusa.

Szinte még el sem múlt a szenttamási templombúcsú ünnepi hangulata, a Csalogány szépkorú hölgyei ezúttal Észak-Bácskába igyekeztek, ahol a negyedik Vlasityné Zélity Klára Emléknapon vettek részt. Az énekes találkozót a helyi Csobolyó Művelődési Egyesület szervezte.

Első ízben vettek részt az asszonyaink ezen a seregszemlén, ami meghívásos alapú. Éppen ezért is volt különleges megtiszteltetésben része a Kovács Blanka vezette kórusunknak. Az eseményen a szervező tamburaegyüttesén kívül még további 12 csoport és népi énekes vett részt. Természetesen nem csak danolászni mentek „csalogányaink”: a közösség és a jó kapcsolatok kiépítése is elsődleges célja volt a rendezvénynek. Ennek jegyében vidám, oldott hangulatú beszélgetésbe, ismerkedésbe elegyedtek klubunk delegáltjai.

Mintahogy Robotka Angéla is fogalmazott: minden olyan rendezvényre szívesen ellátogatnak, ahonnan meghívást kapnak. Fontosnak véli minden olyan eseményen való részvételt, ahol hagyományaink, kultúrális értékeink bemutatására és megosztására kerül sor.

Moholról nem érkeztek vissza Szenttamásra üres kézzel asszonyaink: az emléklapokon és kiadványokon túl kézműves díszt is ajándékba kaptak, ami a klubház termében lett közszemlére kitéve.

A Csalogány Asszonykórusunk már izgatottan várja a következő „bevetését”!