Színházban jártunk!

Október 25-én a Hagyományápoló Klub Liliomfi színészcsoportjának tagjai ellátogattak az Újvidéki Színházba, ahol megnézték Rejtő Jenő regénye alapján készült Piszkos Fred a kapitány című komédiát. A programról Szabó Robertina mesélt egy kicsit aki már régóta tagja a csoportnak.

“Az előadás igen fordulatos és humoros volt. Nem okozott csalódást a nézőknek, a csoporból is mindenki élvezte. Én kifejezetten szeretem az ilyen történeteket, mert nem csak humorosak, hanem izgalmasak is. Még a végén is megtudunk egy új információt ami megváltoztatja az egészet, és akkor áll össze a történet. Szerintem ez csodálatos dolog és ebben van az egésznek a varázsa” – mondta Robertina.

A csoport vezetői a vígjátékokat preferálják, és mikor valamilyen darabot keresnek a csapatnak, mindig ezeket helyezik előtérbe. Hiszen fontosnak tartják azt, hogy kikapcsolódást nyújtsanak azok az előadások, melyeket a Liliomfi színjátszó csoport készít. Céljuk, hogy legalább a szíházból nevetve távozzon a néző ha már a világ nem  tökéletes. Ezért ha színészeink vígjátékot néznek talán elleshetnek néhány olyan fortélyt, amit majd később hasznosíthatnak a színpadon. A fejlődéshez és a hibák javításához mindenképpen fontos az, hogy a növendékeknek lehetőségük legyen profi előadásokaban hívatásos színészeket látni.

Robertina szerint is fontos az, hogy előadást nézzenek, mert sokat tanulhatnak belőle. Azt is elmondta, hogy hazafelé átbeszélték, hogy mit is láttak a színpadon, és azon is elgondolkodtak, hogy majd a későbbiekben ezeket a tapasztalatokat hogyan tudják hasznosítani a saját előadásukban.

Ezek a programok csapatépítők is egyben, hiszen az együtt eltöltött idő és a közös  beszélgetések elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy jó közösség alakuljon ki. Így  később a  munka is sokkal jobban fog menni, még akkor is ha  már most egy összeszokott csoportról van szó. Fontos az, hogy kimozduljanak és legyenek közös élményeik.

A program a támogatóink nélkül nem jöhetett volna létre. Köszönet: Szenttamás Községnek, Vajdasági Autonóm Tartománynak, és az MNT-nek.

Az előadásról bővebben a következő hivatkozáson keresztül olvashatnak:

http://www.uvszinhaz.com/hu/content/rejtő-jenő-piszkos-fred-kapitány