24. Nemzetközi Kézimunka Kiállítás

Idén Nagykikindán kerül megrendezésre a 24. Nemzetközi Kézimunka Kiállítás. A rendezvény főszervezője a Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetsége, akikhez az idei kiállításon csatlakozott még a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület, azon belül a Viola kézimunkacsoport. A megnyitó 2023. június 29-én zajlott le a kiállításnak is otthont adó Fejős Klára Általános Iskolában. Az iskola osztálytermeiben kapott helyet a kiállítás, ahol 892 kiállító vesz részt egyéni és egyesületi kereteken belül. A kiállítók száma ebben az évben átlagosnak mondható, akik Vajdaság egész területéről érkeztek. A kiállítás megtekinthető június 29-től július 2-ig. Az utolsó napon, azaz július 2-án 12 órakor zárul a kiállítás, ezt követően a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület termében záróműsort tartanak 13 órai kezdettel. A rendezvény védnökei a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

A kiállítást a Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetsége minden évben másik településen tartja meg, tartományunkon belül. A rendezvény vándorbotját az idei záróműsor utolsó akkordjaként Csantavér kapja meg.

Klubunk Tulipán kézimunkacsopotja is teljes erőbedobással készült erre az eseményre. 16 kiállítónk készített szebbnél szebb alkotásokat. Hímzés (fehér, matyó, kalocsai, paraszti, riselős, tűfokos), gyöngyfűzés, nemezelés és horgolás került általunk kiállításra.

Klubunk résztvevői:

  • Andróczky Piroska
  • Bacsa Margit
  • Balázs Erzsébet
  • Bálizs Katica
  • Gáspár Gabriella
  • Nesebik Erzsébet
  • Pap Rózsa
  • Robotka Angéla
  • Robotka Sarolta
  • Srek Edita
  • Szabados Etelka
  • Szabó Jolán
  • Szokola Éva
  • Szöllősi Ilona
  • Vajda Rozália
  • Đukić Anna

Klubunk Tulipán kézimunka csoportjának köszönjük a kemény munkát a szervezőknek pedig a lehetőséget.