Búzavirág aratócsapatunk második helyezést ért el a valkaisori aratóünnepségen

 

  1. alkalommal szervezték meg Valkaisoron a hagyományos aratóünnepséget. A rendezvényt idén egy összefogás jóvoltából szervezte meg három település, Mohol, Törökfalu (Utrine) és Valkaisor. A verseny jellegű aratáson több mint egy tucat csapat vett részt. A rendezvény közel 200 érdeklődőt vonzott. Lovasbemutató és kultúrműsor keretezte a programot. Az aratóverseny után a résztvevőket a helyi kultúrotthon udvarán vendégelték meg. Ahol jó hangulatban, zenekar kísérete mellett, finom ebéddel mulattak az aratók.

A szakmai zsűri a kaszálást, marokverés technikáját, kötözést, és a kazal kinézetét osztályozta. Három helyezést osztottak ki:

  1. Magyarországról, Bogyiszló település csapata
  2. szenttamási Búzavirág csapat
  3. valkaisori Szarkaláb csapat

Klubunk 2 csapattal képviseltette magát. A Búzavirág és a Szorgos kezek indult Szenttamásról.

Búzavirág csapat tagjai:

  • Szöllősi Ilona – kötözés
  • Szabó Jolán – kötözés
  • Nesebik Erzsébet – marokverés
  • Habi Miklós – kaszás

Szorgos kezek csapat tagjai:

  • Bálizs Katica – kötöző
  • Srek Edita – kötöző
  • Szokola Éva – marokverő
  • Tóth László – kaszás

Klubunk nagyon örül a Búzavirág csapat eredményének. Hálásak vagyunk a szervezőknek a lehetőségért és megvendégelésért. 2023.07.08-án szeretettel várunk mindenkit a szenttamási 26. Arató ünnepségre, a Füstös-tanyán.