27. Hagyományos Aratóünnepség
Július 9.-én, szombaton nagy mulatság volt a szenttamási Anova Kooperáció magátvevő területén, amely a Pere segedinca 108 cím alatt működik, vagy a helyieknek jobban ismert „szegedi úton”.
Forrás: Radonić Sava
Idén a következő helységekből érkeztek arató csapatok: Adáról, Völgypartról, Törökfaluból, Valkaisorról, Felsőhegyről, Zentáról, Budiszaváról, és még két szenttamási csapat is jelen volt.
Idén fesztivál, illetve bemutató jellegű volt az ünnepség.
Az aratást leszámítva, a gyerekeknek játszóház volt biztosítva, a foglalkozások közé tartoztak a gólyalábazás, sítalpazás, lisztszitálás, magszétválogatás, illetve népi sportjátékokban tudták még felmérni ügyességüket a résztvevő felnőttek és gyerekek is.
Emellet még metekinthető volt a Tulipán kézimunkacsoport hímző kiállítása, melynek részét képezték a tűfüles, szigetvári, matyó- és fehérhímzés, kalocsai, paraszti és egyszerű tarkahímzés.
Idén a kotlákban birka- és sertéspörkölt főtt vendégeinknek, mely a Gyomaendrődi Dreher-étterem szakácsa, Kövesdy Péter felügyelete alatt készült el.
Mint már említettük, az idei aratóünnepség bemutató jellegű volt, így minden csapat egyedi ajándékkal tért haza, egy elismerő oklevéllel és csoportképpel melyen fel volt tüntetve a csapat neve, ugyanis az, hogy eljöttek, megmutatták szerszámaikat, munkájukat és népviseleteiket, bennünket is megajándékoztak. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, miszerint ez az egyik legérdekesebb jutalmuk, mert így örökké megmarad a részvétel emléke.
Mint minden alkalommal, az idén sem valósulhatott meg eseményünk a támogatóink nélkül. Így szeretnénk itt is köszönetet mondani Szenttamás község önkormányzatának, a szenttamási kultúrotthonnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Csoóri Sándor Alapnak, a Vajdaság Autonóm Tartománynak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek, a Plavi Krug egyesületnek, számos vendéglátó vállalatnak, pékségnek, családnak, valamint kis- és nagyvállalkozásnak. Ők is egy elismerő oklevelet és serleget kaptak emlékül azért, hogy a maguk módján ők is részeseik voltak ennek az eseménynek és megvalósulásának.
Anyagi támogatóink mellett köszönjük még a helybéli Bard kultúregyesületnek és az Arany János Magyar Művelődési Egyesületnek, valamint a helybéli lovasoknak, hogy fellépésikkel színesebbé tették az ünnepség programát.
Köszönjük még a Pannon RTV-nek, az Újvidéki RTV-nek, a HétNap-nak, a Szenttamás.rs-nek, a Magya Szónak-nak és Radonić Sava-nak, hogy különböző módon megörökítették az idei aratóünnepséget.
Reméljük, hogy jól érezték magukat, találkozunk ismét jövőre!
Figyelmükbe ajánljuk: 2000.07.08 Hagyományos Aratóünnepség Szenttamás – ARCHÍVUM
HétNap – Interjú és fényképgaléria
Szenttamás.rs – Interjú és fényképgaléria