A Tulipán kézimunkacsoportról
A Tulipán kézimunkacsoport vezetője, Srek Edit elmondta, hogy a csoport 18 tagot számlál, akik közül mindenki 60 éven felüli, a legidősebb tag 92 éves. A csoporton belül horgolnak, varrnak, szőnek, kötnek és hímeznek. Több helyen is bemutatkozik évről évre: részt vesznek a Vajdasági Kézimunkakedvelők Szövetsége által szervezett kiállításon, amelyet idén Székelykevén rendeznek meg, ez a kiállítás verseny jellegű, bemutatkoznak ASzakkör kiállításon, az idei Őseink Zenéjén is láthatóak voltak a kézimunkák, valamint úrnapi sátrat is szoktak díszíteni. Aktívan részt vesznek ASzakkör munkásságban natúrkozmetikát készítenek, hímeznek és gyertyát öntenek. Közreműködnek a környező települések kézimunkacsoportjai által szervezett műhelymunkákon is, ahol mindig valami új technikát tanulnak. Egy-egy találkozó alkalmával nagyon jó hangulat kerekedik, a közös munkában pedig minden tag részt vesz, ilyen például a teadélutánok előtti nagytakarítás, hiszen évente négyszer teadélutánt is szoktak szervezni a csoport tagjai. A soron következő a hagyományos farsangi teadélután lesz, amelyet február 23-án rendeznek meg. Szoros kapcsolatot ápolnak a többi kézimunkacsoporttal, akik szintén részt vesznek a szervezett mulatságokon.
Készülőfélben lévő terítő
Az úrnapi sátor egyik díszítőeleme
A csoport egy része