Színes évzáróval ünnepeltünk
- május 22-én került megrendezésre a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubjának Kultúrmozaik című évzáró rendezvénye, ahol a közönség egy színes és tartalmas műsoron keresztül betekintést nyerhetett az egyesület egész éves munkájába.
A klub mögött egy mozgalmas és eredményekben gazdag év áll: nemcsak programjaik bővültek, hanem a tagság is folyamatosan növekedett. Ma már több mint száz aktív tag tevékenykedik tizenkét különböző csoportban – néptáncosok, színjátszók, énekesek és kézimunkázók alkotják ezt az összetartó közösséget.
A műsorban minden tánccsoport bemutatkozott. A Lángocska néptánccsoport lendületes bundásbokri táncokat hozott színpadra, míg a Kalala csoport moldvai táncokkal varázsolta el a közönséget. A legfiatalabbak közül a Cselefendi csoport somogyi játékokat mutatott be, az idén alakult Recefice csoport pedig dél-alföldi játékokkal és táncokkal bizonyította, hogy a hagyományőrzés a legkisebbek körében is él.
Az énekes produkciók is meghatározó részét képezték az estnek. A Csalogány asszonykórus új felállásban dobrádói népdalokat adott elő, a Vadóca leánykórus szintén bemutatkozott, majd a Boróka kórus szatmári dalokkal töltötte meg a teret. Robotka Sarolta alföldi karikázó népdalokat énekelt, ezt követően pedig a Kárókatonák fiúkórus lépett színpadra alsó-tiszamenti dalcsokorral. A kórus nemrég kiemelt arany minősítést szerzett a „Szólj síp, szólj!” népzenei vetélkedőn. Az est külön színfoltja volt a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Sárlányfiókák csoportjának fellépése is.
A rendezvény hangulatát idén is a Tulipán kézimunkacsoport által készített díszítés tette még különlegesebbé.
A Kultúrmozaik nem csupán egy műsor volt, hanem egy közösség ünnepe: a hagyományok, az összetartozás és az egész éves munka bemutatása. Az est közös tánccal zárult, amelyben a klub minden tagja részt vett – méltó lezárásaként egy sikeres évnek.







